Renoir

-

Hungarian
76 pages
Lire un extrait
Obtenez un accès à la bibliothèque pour le consulter en ligne
En savoir plus

Description

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysiker? Világhíres fest?k cím? sorozat azonos cím? kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. „A föld az istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni.” – Pierre Auguste Renoir a francia impresszionista fest? ars poeticája sokmindent elárul err?l a fantasztikus tehetség? m?vészr?l, aki soha nem lett h?tlen önmagához, veleszületett életöröme, der?je, kiegyensúlyozottsága sohasem hagyta el. Talán ezért kedvelik m?veit a világ minden táján. Renoir festészete szüntelen ünnep, elébünk varázsolja korának kis paradicsomait, amelyekben ma is örömünket leljük. Életrajzi könyvünk a teljes alkotói életm? legfontosabb eseményeit villantja fel.

Sujets

Informations

Publié par
Date de parution 01 janvier 2014
Nombre de lectures 0
EAN13 9781783103119
Langue Hungarian

Informations légales : prix de location à la page 0,0009€. Cette information est donnée uniquement à titre indicatif conformément à la législation en vigueur.

Signaler un problème




A kiadás alapja: Auguste Renoir. Grange Books
Fordította: Szabó Mária
Szerkesztette: Hajnal Gabriella

© Confidential Concepts, worldwide, USA
© Parkstone Press International, New York, USA
Ventus Libro Kiadó
© Hungarian translation Szabó Mária

Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül jelen kiadvány semmilyen része
nem másolható, semmilyen formában és eszközzel nem terjeszthető. A kiadó mindent megtett a
képjogok tisztázására, de nem minden esetben sikerült azonosítani a jogtulajdonost. Ha ön
tájékozottabb, kérjük, ismereteit ossza meg a kiadóval.

ISBN: 978-1-78310-311-9

Felelős kiadó a Ventus Libro Kiadó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója A nyomás és a kötés
Kínában készült


Auguste
RENOIR








Képek jegyzéke


1. Önarckép (1875 k.).
2. Jules Le Coeur kutyáival sétál a fontainebleau-i erdőben (1866).
3. A La Grenouillère (1869).
4. Antony mama kocsmája (1866).
5. A Sisley házaspár (1868).
6. Lise (Nő napernyővel) (1867).
7. Odaliszk (Algíri nő) (1870).
8. Hárem a Montmartre-on (1872).
9. Fürdőző nő majompincsivel
10. Algíri nő (1870).
11. Vadászó Diana (1867).
12. A promenád (1870).
13. A rózsa (1872 k.).
14. Lovasok a Bois de Boulogne-ban (1873).
15. Párizsi nő (Henriette Henriot) (1874).
16. A páholy (1874).
17. Akt napsütésben (1875).
18. Szerelmespár (1875 k.).
19. Kert a montmartre-i Rue Cortot-n (1876).
20. Kertben (La Tonnelle).
21. A hinta (1876).
22. Bál a Moulin de la Galette-ben (1876).
23. Fekete ruhás hölgy (1876 k.).
24. Szerepolvasás (1874–1876).
25. Varró fiatal nő (1879 k.).
26. Tűnődés (1876–1877 k.).
27. Fiatal nő cicával (1875 k.).
28. Akt (1876).
29. Az első színházi este (1876 k.).
30. Az első lépés (1876).
31. Jeanne Samary (1977).
32. Jeanne Samary portréja (1878).
33. A konzervatórium kijárata (1877).
34. A Place Clichy (1880 k.).
35. Fiatal lány cicával (1880).
36. Az evezősök reggelije (1880–1881).
37. Szőke fürdőző (1881).
38. Esernyők (Eső után) (1881–1885 k.).
39. Mlle Marie-Thérèse Durand-Ruel varrás közben (1882).
40. Női mellkép (Sárga fűző) (1883 k.).
41. Fésülködő (Haját igazító fürdőző) (1885).
42. Anyaság (1886).
43. Suzanne Valadon (1884–1886).
44. Les Grandes Baigneuses (A nagy fürdőzők) (1887).
45. Fürdőző fiatal nő (1888).
46. Fiatal lány margarétákkal (1889).
47. Fiatal lányok a zongoránál (1892).
48. Yvonne és Christine Lerolle a zongoránál.49. Gitározó fiatal nő (1896–1897).
50. Alvó nő (1897).
51. Miss Misia Edwards (Misia Sert) portréja (1907).
52. Gabrielle ékszerekkel (1910 k.).
53. Gabrielle rózsával (1911).
54. Párnákon fekvő akt (1907).
55. Fürdőző nő (1909).
56. Lábát törlő fürdőző (1910 k.).
57. Fürdő után (1912).
58. Párisz ítélete (1914).
59. Fürdőzők (Nimfák) (1918–1919).

Jegyzetek

1. Ö n a r c k é p (1875 k.).
Olaj, vászon, 36,1 x 31,7 cm.
Sterling and Francine Clark Art Institute,
Williamstown (MA)
Pierre-Auguste Renoir 1841. február 25-én született Limoges-ban, Léonard Renoir és Marguerite
Merlet hatodik gyermekeként. Három évvel később, 1844-ben Renoirék Párizsba költöztek. Auguste
1848-ban kezdte el tanulmányait a Keresz-tény Iskolatestvérek rendjének iskolájában. Nagy
szerencséje volt zenetanárával, aki nem más volt, mint Charles Gounod, és aki a fiúcskát bevette a
Saint-Eustachetemplom kórusába.
1854-ben a szülők kivették fiukat az iskolából, és beadták a Lévy testvérek porcelángyárába, hogy
kitanulja a porcelánfestést. Renoir fivére, Edmond a következőket írja erről:
„Azok alapján, amiket szénnel a falakra rajzolt, azt a következtetést vonták le, hogy van tehetsége a
művészi pályához. (…) A kis inas komolyan vette a tanulást. A nap végén hóna alá kapott egy jókora
kartonlapot, és elindult a rajzórára. Így ment ez két vagy három évig.”

Gyorsan haladt előre: inaskodásának néhány hónapja után már olyan darabok festését bízták rá,
melyeket általában szakképzett mesterekre osztottak. Emiatt az ugratások állandó céltáblája lett.
Elnevezték Monsieur Rubensnek. A fiú sírva fakadt a csúfolódások hallatán. Émile Laporte, a Lévy
egyik munkása szabad idejében olajképeket festett. Megengedte az inasnak, hogy használja a vásznait
és festékeit. Ennek a nagylelkűségnek köszönhetően született meg a jövendő impresszionista első
festménye, melyet Renoirék ünnepélyes keretek közt mutattak meg otthonukban Laporte-nak.

Edmond Renoir így emlékszik vissza erre:
„Mintha tegnap történt volna. Még kisgyerek voltam, de én is tisztában voltam azzal, hogy fontos
dolog történik. A nevezetes képet festőállványostul a Rue Argenteuil-i szerény lakásunk legnagyobb
szobájának közepére állították. Mindenki ideges volt és égett a türelmetlenségtől. Engem is szépen
felöltöztettek, és meghagyták, hogy viselkedjem illedelmesen. Megérkezett a »mester«… Szüleim
jelére közelebb húztam az odakészített széket az állványhoz. M. Laporte leült és elkezdte vizsgálgatni
a »műalkotást«, melyet most is magam előtt látok: az É v a volt. A főalak mögött a fa törzsére
tekeredő kígyó, tátott szájjal, mintha átkot készülne szórni Évára.

A vizsgálat legföljebb negyedóráig tartott, minekutána szegény öreg odament a szüleinkhez, és
minden köntörfalazás nélkül kijelentette: »Taníttassák festeni a fiukat. A legtöbb, amit a mi
szakmánkban elérhet, napi 15 frank. A művészi pályán ragyogó jövőt jósolok neki. Tegyenek meg
mindent érte«“[1]
Így őrizte meg a családi legendárium Renoirnak, a művésznek a megszületését.

Auguste Renoir pozitívan értékelte családjának a jövője kialakulásában való részvételét. A
mesterségbeli tudás tiszteletét a szüleitől örökölte, és ez egész életén át elkísérte. Kedvtelve
emlegette, hogy a szülei egyszerű emberek voltak:
„Ha arra gondolok, hogy értelmiségi családba is születhettem volna! Évekre lett volna szükség
ahhoz, hogy megszabaduljak a tőlük kapott eszméktől, és olyannak lássam a dolgokat, amilyenek a
valóságban, akkor pedig biztos, hogy nem tettem volna szert ekkora kézügyességre.”[2]

A szülei mellett még egy fontos nevelőnek jutott szerep Renoir életében: Párizsnak. Jeannal, a
fiával folytatott beszélgetéseiben újra meg újra megemlítette a fővárosnak azokat a helyszíneit, ahol
gyerek- és ifjúkorát töltötte, és amelyek közül nem egy a szeme láttára tűnt el később. A sors kezét
láthatjuk abban, hogy Léonard Renoir, miután elköltöztek Limoges-ból, a Louvre-ban szállásolta el a
családját. Azok a házak, melyeket a 16. században építettek a Louvre palotája és a Tuileriák között a
királyi gárda tagjai számára, a 19. század közepére sokat veszítettek hajdani impozáns külsejükből. A
dicső múltra csak a régi díszítmények – címerek, oszlopfők, egykor szobrokat befogadó falfülkék –
maradványai emlékeztettek. Ennek a szűk negyednek azonban, melyet immár a párizsiak alsóbb
rétegei foglaltak el, mégis volt valami sajátos atmoszférája, amelyben furcsán elegyedett a hétköznapi
az ünnepi emelkedettséggel. Renoirék a Rue Argenteuilben laktak, amely az egész negyedet átszelve, a
Szajna partjáig futott le. A kis Renoir a Louvre udvarán játszott a hasonló korú környékbeli
gyerekekkel. Teljesen természetes volt, hogy beszaladgáltak a palotába, melyet a francia forradalom
múzeummá alakított át. „Gyerekkoromban gyakran bementem a régi szobrok termeibe, de még azt
sem tudtam volna megmondani, hogy miért. Talán mert naponta keresztülmentem a Louvre udvarán,